Föld!Föld Fesztivál szubjektív

Ez volt az első. Az első mindig más, hiszen nem tudhatjuk mi vár ránk. Nem látjuk az esetleges akadályokat, még rutintalanok vagyunk és néha óvatosabbak a kelleténél. Picit számomra is más volt, hiszen önkéntesként vettem részt rajta. Dolgoztam már fesztiválokon persze, de ez most valami megfoghatatlan és jellemezhetetlen élmény volt, azért megpróbálom leírni, még akkor is, ha már most érzem azt a rettenetes szentimentalizmust, ami minden mondatomat jellemezni fogja.

Kezdjük a helyszínnel. Tiszatarján, Borsod-megye egy 1400 fős falva a Mezőcsáti kistérségben, amit valamiért nagyon figyelmen kívül hagyunk, pedig nem kellene. Itt forgatta Kabay Barna a Jób lázadását, a legenda szerint itt írta Eötvös József a Falu jegyzőjét, de Édes Gergely költő is ezt a települést választotta otthonául. 

A fesztivál ideje alatt mi olyan fogadtatásban részesültünk a helyiek részéről, melyet én eddig soha nem tapasztaltam. Sajnos itt Budapesten kihalt belőlünk valami, amire csak akkor jövünk rá, mikor kiszakadunk a betondzsungelből. Tiszatarjánban az emberek szívesen tárják ki a kapujukat és a szívüket is a vendégeiknek. Béla bácsi, akinek a kertjében sátoroztunk folyamatosan a „vendégjog” kifejezést használta, én pedig nem győztem megköszönni a sok figyelmet, amit tőlük kaptunk és nem visszaélni mindezzel. Bár én már azért is hálás voltam, hogy ott aludhattam a diófa alatt felállított sátorban, de ő nem így gondolta, hiszen vagy rántottát sütött reggelire, vagy málnát szedett nekünk, de volt, hogy csak kijött szórakoztatni bennünket elbűvölő személyiségével. Azóta is a megfelelő viszonzáson töröm a fejem. 

A rendezvény egyik lehetőségét kihasználva alkalmunk nyílt azon Tiszatarjániak portáira ellátogatni, akik úgy érezték, hogy szívesen megmutatják magukat és kincseiket, vagy tehetségüket. A teljesség igénye nélkül volt itt állatsimogató és pálinkafőzde. Horgolt virág bemutató és szalonnakóstolás. Történeteket és dalokat hallgattunk, de ami a legfontosabb, hogy fürödtünk a szeretetben. Az önkéntes tűzoltók bemutatóján és az azt követő nézőlocsoláson, pedig nem tudtuk eldönteni, hogy ki élvezi jobban ők, vagy a gyerekek. Én a tűzoltókra tippelek.

Az esti koncerteken aztán megkaptuk a lehetőséget a bulizásra. A Keleti Blokk művészei közül volt szerencsém rátalálni a Néhai Bárány zenekarra, amit tuti, hogy még akarok hallani koncerten. Sokkoltuk a helyieket kicsit némi Korai Örömmel, ami szerintem a Holt-Tiszával a háttérben valami földön túli élmény volt. Utána viszont megkaptuk a büntetést retro diszkó formájában, ahol a záró szám Zámbó Jimmy volt és ezzel szerintem el is mondtam mindent. Szerencsére kifogtam a legjobb táncpartnert egy 6 év körüli helyi roma kislány személyében, aki mellett szégyen volt mozogni, de nem nevetett ki legalább.

Másnap Novák Péter új zenekara az 1pont1 szövegeit kellett befogadni, ami igen erős társadalomkritika, hogy Tarjánban fogy-e majd a lemez azt nem tudom. Záró napon egy őrületes Maszkura és a Tücsökraj koncert esővel körítve, de szerencsére nem csak a vihar tombolt, hanem a közönség is, így egy nagyon rossz poénnal élve „Singing in the rain” volt felsőfokon.

Baba nénitől - aki nem mellesleg Tiszatarján polgármestere – a záró nap végén azt kérdeztem, hogy mennyire van elegük belőlünk az itt élőknek, hiszen rendesen felbolygattuk az életüket, mire közölte, hogy valaki azt mondta neki: „…végre olyan jövés-menés van itt, mint régen!”. 

Úgy gondolom fesztivál ide, vagy oda felelősséggel tartozunk ezekért az emberekért. Ha van lehetőségünk csak egy kis pluszt vinni számukra tegyük meg és nem az anyagiakra gondolok. Üljünk le és hallgassuk végig a történeteiket, mert igenis meg akarják osztani velünk. Fogadjuk el a következő pohár pálinkát, vagy falat pogácsát is, hiszen annál több nem kell, ha látják az elégedettséged az arcunkon. Ha akarnánk meglátni a másik embert, szerintem mindenki elkezdene átértékelni az életét. Kezdjünk el bekopogni az ajtókon a sajátunkat, pedig nyissuk ki nyugodtan! Nem olyan rosszak az emberek, mint amilyennek gondoljuk. És nem csak a levegőbe beszélek!

Köszönöm Tiszatarján, hogy megváltoztattál bennem valamit, amit most magammal vihetek! Remélem hamarabb találkozunk, mint jövő nyár!

Fotók: Gúth Krisztián és Illár Eszter