Toldi - Forte Társulat
/ Ördögkatlan - Kedd
A negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztály előadása Arany János klasszikusa nyomán, osztályfőnökük, Horváth Csaba rendezésében.
Halványkék marcipán (is lehetett volna)
Lehúzás. Ez az a szó, ami leginkább eszembe jut a tegnap este után. Budapesti Pálinkafesztivál 2013.
Előre bocsátom, hogy a pálinka felhozatal nagyon erős volt. A Gyulai Pálinka Manufaktúra, Báró Harruckern – Vackor pálinkája vitte a prímet,…
Az Ördögkatlan Mulatsága
Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Szikszai Rémusz két órán keresztül keresték A Mulatságot, Halotti Tort, örömöt, sírást, a világ és a társadalom rendezőelvét, az élet értelmét, illetve bármit, amit befolyásolni tudnak, vagy ha olyan nincs is, legalább értelme…
Alfa fesztivál szubjektív
Egy vadonatúj fesztivál az Alfa Várpalotán. A helyszínnel kapcsolatos nagyon jó emlékek miatt kíváncsian vártam, mivel 2011-ben itt éltük meg életünk eddigi legmókásabb fesztiválját, de akkor még a Pafénak adott otthont a Cseri-parkerdő. Így hát elég nagy elvárásokkal…
Non-Stop Sörmaraton
/ Új Guinness rekord!
A Non-stop Sörmaraton során 24 óra alatt a lehető legtöbb vendéglátóhelyen sörözött a Sörtúra, a Kocsmablog a Szegedi Kocsmák, a Sörjárőr, a Quiznight, a Sörpong és a Magyar Sörpingpong Egyesület csapata megadott szabályok alapján, mely kísérlettel egy amerikai fiatalember…
FOO 2013 második nap - avagy a pénteki képek
/ Fishing on Orfű
FOO 2013 első nap - avagy a csütörtöki képek
/ Fishing on Orfű
Alvin és a Mókusok, Ferenczi György és a Rackajam, Anna and the Barbies, Kipu
Fotók: Felvilágosult Alkoholizmus
Fishing on Orfű…
FOO 2013 Kispál nap - avagy szerdai képek
/ Fishing on Orfű
A Fishing on Orfű Kispál napja: Csík zenekar, Lovasi András, HétköznaPi Csalódások, Lévai Balázs, Varga Livius, Uzipov, Járai Márk, Bräutigam Gábor, Odett, Kispál emlékverseny, Compact Disco, Forradalmárok, Kispál András, Alvin és a Mókusok, Nemes András, Ganxsta…
Fishing on Orfű szubjektív
/ Élménybeszámoló
A Fishing on Orfűt követően most már itthon vagyok Budapesten, de persze visszavágyom. Hiányzik. Az orfűi fesztivál mit sem változott tavaly óta, vagyis annyit igen, hogy a „szívem csücske” megnevezés már nem igaz, ugyanis idén rájöttem, hogy mostanra szerelemmé mélyült.…