II. Budavári Sörfesztivál

/ 08.29 - 09.02

var_sorfeszt.png

 

Nagyobb helyszínen, hosszabb ideig, több sörkülönlegességet kínálva tér vissza a kiteljesedett Budavári Sörfesztivál

Minden szempontból többet nyújt idén a sör magyarországi ünnepe, a Budavári Sörfesztivál. A fesztivál egy nappal hosszabb ideig, nagyobb helyszínen, a tavalyinál is több sörkülönlegességet felvonultatva várja vendégeit 2012. augusztus 29. és szeptember 2. között. A legnagyobb hazai gyárak közül megtalálhatók lesznek a Dreher Sörgyárak és a HEINEKEN Hungária különleges sörei is, de a tavalyihoz képest kétszer annyi kisüzemi sörfőzde is jelezte részvételi szándékát. Szinte az összes, az országban forgalomban lévő importsör is ízlelhető lesz, így a sör ünnepén közel 200 fajta hazai és nemzetközi, ismert és kevésbé ismert sör és sörkülönlegesség lesz kóstolható.

 

 

2012. augusztus 29. és szeptember 2. között második alkalommal rendezik meg a Budavári Sörfesztivált a Budai Várban. A sörkedvelő közönség közel 200 féle sört és sörkülönlegességet, ismert és népszerű márkákat, hazai, cseh, német, angol, ír és belga, valamint egyedi kézműves söröket kóstolhat végig a fesztiválon. A sör ünnepét idén egy nappal hosszabb ideig, öt napon keresztül, és nagyobb helyszínen – a tavaly jól bevált Hunyadi udvar és az Oroszlános udvar mellett a Savoyai teraszon – rendezik meg. A fesztivál sörnagyköveti tisztségét idén is Aranyosi Péter, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó fellépője tölti be.

A fesztivál idén még inkább kiteljesedett, hiszen a hagyományos termékeik mellett, különlegességekkel készül a HEINEKEN Hungária és a Dreher Sörgyárak, de újdonságként megtalálhatók lesznek majd a Pécsi Sörfőzde sörei is. A népszerű hazai és külföldi sörgyárak mellett a tavalyihoz képest kétszer annyi kisüzemi sörfőzde részvételére is számítanak a fesztiválon. Többek között képviselteti magát például meggy és keserű csoki sörével a Gyertyános Sörfőzde, bodzás és narancsos ízvilágával a Brandecker Sörház, gyömbér és köleses sörrel a Rizmájer Sörfőzde, és a Fóti Kézműves Sörfőzde keserű méz elnevezésű söre.

Bár a Sörfesztiválon természetesen a söré lesz a főszerep, a programot a szervezők úgy állították össze, hogy minden korosztály és ízlésvilág találjon kedvére való műsort. A fesztivál öt napja alatt közel 40 zenekar, és több mint 120 fellépő művész garantálja majd a felhőtlen szórakozást. Többek között helyet kapott a programban a Republic, Ganxta Zolee és a Kartel, Keresztes Ildikó, Nagy Feró, a Firkin, a Joe Cocker Cover Band, illetve a Paddy & The Rats. A zenei produkciók mellett stand-up fellépők sora is várja a közönséget, a sörfesztivál nagykövetén, Aranyosi Péteren kívül a Dumaszínházból előad Kiss Ádám, Mogács Dániel, Kormos Anett, és Hadházi László is.

A sörök kóstolására és fogyasztására betétdíjas, egyedi üvegkorsó szolgál majd (0,4 L, 600 Ft), amelyet igény szerint a látogatók hazavihetnek az esemény után, de vissza is válthatják azt. Egy korsó sör ára egységesen (fajtától függően) 400.-, 500.-, illetve 900.- forint lesz.

Újdonság viszont, hogy idén kaphatók lesznek két deciliteres kóstoló-adagok is kifejezetten azokra gondolva, akik egy este több sörfajtát is szeretnének megkóstolni úgy, hogy közben az elfogyasztott mennyiséggel végig mértéket tudjanak tartani.

A Dreher Sörgyárak több helyszínen is várja majd az érdeklődőket, hogy a jól ismert és kedvelt sörök mellett további meglepetés sörélményekkel is színesítse a Budai Vár vendégeinek látogatását. A Dreher termékcsalád két helyszínen is várja majd a nagyszerű alkotások kedvelőit, egyik helyszín ezek közül a Millerrel karöltve a fiatal felnőtt fogyasztókat kívánja megszólítani. Az Arany Ászok, az Üvegtigris lakókocsiba is betekintést ad, s ha a csillagok is úgy akarják, még néhány reklám film főhőssel is lehetőség nyílik a személyes találkozásra. A HB termékcsalád a bajor sörözési hangulatot teremti majd meg a Budai Várban, a Pilsner Urquell és Kozel pedig a cseh remekek variánsaival várja a látogatókat. A Dreher Sörgyárak is kitelepül egy faházba, ahol pedig a sörkóstolás fortélyait ismerhetik meg a látogatók a vállalat érzékszervi szakértője révén, továbbá a sörcsapolás minőségi követelményeinek kulisszatitkaiba is betekintést adnak minőség-ellenőrzés szakértő közreműködésével.

A HEINEKEN Hungária termékválasztékának legnépszerűbb söreit hozza a fesztiválra, így a Heinekent, a Soproni család tagjait, valamint a Gösser termékeket és az Edelweisst. Az idén is lehetőségük lesz a fogyasztóknak megkóstolni a Soproni Fekete Démon ízesített változatait, a könnyebb sörízeket kedvelők a Gösser NaturZitrone sört választhatják, akik pedig nem akarnak alkoholt fogyasztani valamilyen okból, ők a Gösser NaturZitrone 0,0% sört választhatják. A Heineken márka a Savoya-teraszon esténként DJ-vel segíti a hangulatot fokozni, a Soproni pedig a tavalyi sikeren felbuzdulva idén is tanítja a sörcsapolás művészetét, ahol mindenki megtanulhatja és magának csapolhatja Soproniját.

A két nagyvállalat közösen készül a sörfőzés folyamatát bemutatni. Az alapanyagok kiválasztása és beszerzése után hosszú folyamat, amíg az árpamalátából az aranyló sör elkészül és palackokba, hordókba kerül. A sörfőzés komplex és nehéz folyamat, ezért különböző állomásait részleteiben mutatják be, a különböző fázisban lévő termék különböző érzékszerveinkre gyakorolt hatásának bemutatásával kiegészítve.

A felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése is fontos feladata az alkoholgyártó cégeknek, így ez sem maradhat el a fesztiválon sem. A Dreher Sörgyárak és a HEINEKEN közösen készül felkarolni a témát a rendezvényen.

A Budavári Sörfesztiválon megtalálható sörökből (a folyamatosan bővülő lista elérhető awww.budavarisorfesztival.hu oldalon).

Facebook: facebook.com/budavarisorfesztival

Honlap: www.budavarisorfesztival.hu/

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook


süti beállítások módosítása