Vége a 22. Művészetek Völgyének

MuveszetekVolgye2012_logo.jpg

Bezárták kapuikat a kapolcsi udvarok, de remélhetőleg csak egy évre.

Hamarosan jönnek a múlt heti képek és élmények, addig is nézzük a záró közleményt, valamint az elmúlt tíz nap számait!

 

 

A szervezők az alábbi sorokkal búcsúznak:

 

"Bezárta kapuit a 22. Művészetek Völgye – július 27-től augusztus 5-ig Kapolcson és Taliándörögdön összesen 29 helyszínen 800 programra került sor 1500 fellépő közreműködésével. A rendezvényekre a becslések szerint mintegy 120 ezren látogattak el.

Mivel a jelentősen csökkentett költségvetés (81 millió forint) és a július elejéig tartó bizonytalanság ellenére is sikeres volt a fesztivál, a közönség, a művészvilág és a falvak lakói döntöttek: a jövőben is szükség van a Művészetek Völgyére.

Ismét óriási érdeklődés övezte a helyi portákon működő művészudvarok programjait - a Kaláka-udvar (itt például 150 előadó lépett fel, s a versműhelyben a tíz nap alatt 180 új vers született), a Palya-udvar és Hobo tíz napos monstre koncertsorozata egyaránt nagy sikert aratott, de sokszor telt meg a blueszenekarokat felvonultató Blue Spot Café udvara is. Sokakat vonzott a Historikus zenei minifesztivál, a Muharay Hagyományőrző Szövetség fellépései, a Zöldprogramok, a mintegy 50 kiállítás, az Írószövetség Király-udvarban szervezett programjai, a Kobuci kert, a Református udvar, az Ősök Háza, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar hallgatóinak fellépései. Az új helyi szerveződések közül kiemelendő Orsós János bácsi udvara, amely Színek a cigány kultúrából... címmel, a helyi roma kultúra értékeit mutatta be.

A Fesztivál tíz napja alatt 160 árus és 60 ideiglenes vendéglátó, 110 völgymunkás, valamint 400 önkéntes szolgálta a fesztiválozókat. A völgyvendégek idén összesen 250 liter vért adtak. A Művészetek Völgye hivatalos honlapjának 110 ezer egyéni látogatója volt, 320 ezer oldalt töltöttek le. A legnépszerűbb közösségi portálon az elmúlt két hét alatt napi 18 ezer látogatót regisztráltak."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook


süti beállítások módosítása