Fishing on Orfű 2012 - Extra!
/ Bemelegítés
A bemelegítést folytatva, a soron következő szösszenetünkkel igyekszünk a Fishing on Orfű forgatagában elveszni készülő fesztiválozót jó előre felkészíteni egy "extra programfüzettel"
A rutinos fesztiválozóknak általában nem okoz gondot eljutni a kiszemelt koncertre, mert már előre tudják, hogy úgysem sikerül, úgyis közbe jön valami, ezért bár próbálkoznak, mégsem lepi meg őket az eredmény. A kevésbé rutinosak hetekkel előre bújják a programokat, előre eltervezik minden percüket, az bejáratnál az első dolguk felmarkolni a programfüzetet, majd elveszni annak rejtelmeiben, végül hajnalban botladozva megállapítják, hogy nem jutottak el arra a koncertre, amire szerettek volna, mivel túl sok túl jó egyéb érdekesség van a Fishing on Orfű bejáratán túl, mint ahogy azt előre gondolták.
Magunkat rutinosnak tartjuk a témában, a szerénységnek még a látszatát is kerülve (az eddigi összes FOO-t le-föl, elölről-hátra, oda-vissza, végig fesztiváloztuk...). Így készítettünk egy egyszerű, a grafikai impulzusokat tekintve a jókedvű fesztiválozó befogadó készségét szem előtt tartó, könnyen áttekinthető összefoglalást a koncertekről. Természetesen a mai napon fellelhető hivatalos program alapján, így az esetleges programváltozásokat ne kérjétek számon rajtunk (se máson!).
A fenti "készítettünk egy" kitételt meghazudtolóan valójában két változat is létezik, egy tényleg minimál és egy szerkesztői változat. Az utóbbi egyfelől objektív, másfelől teljességgel szubjektív ismérvek alapján jelöli a "mindenképp kategóriát".
Ha szeretnétek pár kattintással saját, egyszerűsített nem hivatalos "programfüzetet", nincs más dolgotok, mint "lájkolni" ezt a bejegyzést és itt, lent kommentben jelezni, hogy melyiket kéritek (a hívószavak: "alap" vagy "szerkesztői"). Amint bokros teendőink engedik, azonnal küldjük az extra tartalmat Facebbok-on az azt igénylőknek. Ha valaki idegenkedik a Facebook adta szociális hálótól, az jelezheti igényét ITT EMAIL ÚTJÁN is.
Ízelítő az extra tartalomból:
Alap:
Szerkesztői:
Lájkra és Fishing on Orfűre fel!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.