Fishing on Orfű szubjektív

A Fishing on Orfű  az a fesztivál, amit ha egyszer valaki megtapasztal, beszippantja. Legyen az zenész, vagy látogató várja a következő alkalmat. Nem akarok megmondó ember lenni és nem is akarom ezt mindenkire rávetíteni. Elmondom inkább, hogy én miért szeretem, valamint megpróbálom megosztani azt is, hogy miért volt olyan jó az idei, amiért már most visszavágyom 2 nappal a befejezést követően.

Számtalan nyilatkozatban elmondták már, hogy ha jellemezni kell a Fishinget, akkor mindenkinek rögtön a „családias” jelző ugrik be. Én sem vagyok ezzel másképp. A FOO megbízható és jó értelemben változatlan. A legjobb példa erre, hogy mikor idén a beköltözést követően körbejártuk a területet minden árus, minden pad és sátorhely pont ott volt, mint tavaly. Olyan érzés volt, mintha egy hét sem telt volna el, mintha itt az év 365 napján így lenne.

A gigafesztiválokkal ellentétben itt – a főleg hazai zenekaroknak köszönhetően – gyakorlatilag csak magyarok vannak. Emiatt nagyobb mértékben tudunk újdonsült fesztiválbarátokra szert tenni, akik a következő évben már régi ismerősként üdvözölnek. Így, ha az ember eredeti barátai nem kíváncsiak egy-egy koncertre, akkor sem érzi magát senki kényelmetlenül, mivel ha végül egyedül megy el megnézni azt, akkor is biztos, hogy a végén már nem érzi a magányosságot.

A koncert felhozatal olyan, mint bármelyi ilyen jellegű rendezvényen. Különegesség leginkább abban rejlik, hogy itt a zenekarok nem cuccolnak azonnal be e buszba és amilyen gyorsan csak lehet indulnak tovább, hanem ha van rá lehetőségük maradnak bulizni, vagy akár a fellépésük napja előtt már megérkeznek aklimatizálódni. Főleg az idei Isten hátam mögött koncerten figyelhettük azt meg, hogy az egy főre jutó zenészek száma jócskán meghaladja a sokévi átlagot. Itt az sem meglepő, mikor a kajás sátorban beáll mögéd a sorba pl Kiss Tibi és igazából nem is érdekel senkit, hiszen itt egy a sok közül. Szerencsére úgy vettem észre, hogy ezen a helyszínen nem is jellemző az a fajta rajongó, aki levegőhöz sem engedi jutni aktuális kedvencét.

Ami még hozzájárul a „kicsit minden lassabb” életérzéshez az az, hogy lehetőség van másnap regenerálódni. Nem nyomnak be már délelőtt valami elnyűtt rockot cd-ről és erre nincs is igény. Itt jólesik a fűben feküdni egész délelőtt és felkészülni az esti agyelhagyásra közben olyan világmegváltó terveket szövögetni, mint a statikus fröccstúra és a másik fiktív szerelmi életének megtervezése, de még az éjszakai fürdőzéshez, a hajnali horgászathoz és a napközbeni strandoláshoz is minden adott  az 5 perc járóföldnyi távolságon belül.

Ide szívesen jönnek családok és hozzák a gyerekeket is. Azért ezt Szigeten szerintem eléggé furcsállnánk. 

Szóval a Fishing on Orfű a “szívem csücske fesztivál” amiről, ha akarnék legfeljebb annyi rosszat tudnék mondani: kár, hogy csak évente van! Remélem jövőre veletek ugyanitt! 

Eszter