6. Ördögkatlan Fesztivál

/ 07.30. - 08.03.

ordogkatlan.jpg

Kedden kezdődik a hatodik Ördögkatlan Fesztivál Nagyharsányban és a környező településeken.

Idén az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Ördögkatlan Fesztivál öt napon át, több, mint 300 programmal várja az érdeklődőket július 30. és augusztus3. között. A korábbi évekhez idén újdonság, hogy Beremend is csatlakozott a rendezvényt befogadó települések közé, a jegyárak viszont nem újultak meg! Meglepő látni, hogy tavalyhoz képest nem történt drágulás.

Szinte már hagyományként, idén is a Quimby kezdi a késő esti nagy koncertek sorát kedden. Kiemelt programként fontos megemlíteni Mozart Requiemjét, mely péntek este a beremendi kápolnánál hangzik el. Ezen túlmenően lesz 30y, Söndörgő, Both Miklós (vele koncert is és workshop is), Kiscsillag, Faluturisták, Takáts Eszter, Jiří Menzel (állítólag pecsételni is fog szombaton...), családi- és gyerekprogramok, színház, zene, tánc, és még napestig sorolhatnánk. A teljes program elérhető a http://www.ordogkatlan.hu/2012/06/idobontas.html linken, valamint a hivatalos programfüzet az alábbi képre kattintva:

ordogplakat.jpg

Szállások a jelen állás szerint korlátozott számban még elérhetők a környéken, de érdemes sietni annak, akki nem akar sem sátrazni, sem éjjel még utazni: http://www.ordogkatlan.hu/2013/07/vannak-meg-szallashelyek.html

Aki megelégszik a sátor nyújtotta kényelemmel, annak jó hír, hogy Nagyharsányban, Kisharsányban és Palkonyán is lesz őrzött, WC-vel és tusolóval ellátott sátrazó hely, de magánházak udvarán is lesz lehetőség hasonlóra.

A Pécs és a fesztivál helyszínei közt karszalaggal ingyenes Katlanbusz és Koncertbusz közlekedik majd, így akár közeli szállás hiányában sem kell fáradtan autóba ülnünk. Aki nem maradna a napi program végéig, azok bátran szállhatnak vonatra, a kis BZMOT romantikus zötyögése a Villány - Pécs vonalon a személyes (barátokkal délutáni, villányi borozgatásokkal sokszorosan tesztelt) tapasztalataim szerint az ország legkedvesebb és legtürelmesebb kalauzaival teljesedik ki.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook


süti beállítások módosítása