Jim Beam dédunokájával ittam! - Második rész

Épeszű ember nem hiszem, hogy nemet mondana arra, ha Fred Noe, Jim Beam dédunokája személyesen, meghívná pár pohárka bourbonre, így mivel épeszűnek hazudom magam, kapva kaptam az alkalmon és most elmesélem, hogy milyen is a whiskey iszogatás, akarom mondani a szakszerű whiskey kóstolás igazán autentikus alapanyaggal egy igazán autentikus ember társaságában. Az első részben a szakmai alapokat futottam át, hogy aztán a mostani bejegyzésben az élményről, az emberről és az anekdotáiról mesélhessek.

 

Fred az arc!

Fred hiába egy a világ bourbon piacát meghatározó cég kulcsembere a márka nagyköveteként, az alapító leszármazottjaként, a névadó dédunokájaként, mégis a szimpatikus, természetes, szerethető rákendrol arc, aki szenvedélyesen szereti az örökségét a Jim Beam bourbont. A szokásos, sajtospogiért cserébe órákon át tartó bullshit áradat helyett "Whiskey Akadémia" igazán élvezetes anekdotákkal fűzszerezett kóstoló volt, aminek az elején a hazai forgalmazó két főembere tényleg csak két-két mondatban felvillantotta a hazai piac számait, majd gyorsan átadta a porondot a főszereplőnek. Ezért a szereptudatos viselkedésért majdnem akkora "pirospontot" adnék nekik, mint Frednek a mesélésért és az italaiért. Persze a Heinemann Testvérek emberei hátrányból indultak, hisz nem az ő szájukból hangzott el, hogy "és most kóstoljuk meg!"...

Fred játszi könnyedséggel mesélte el a család történetét kivonatosan, hisz ennek részese, hasonló módon a gyártás folyamatát, hisz ennek is a részese és igazán autentikusan kóstoltatta a termékét, hisz a korábbiakhoz hasonlóan ennek is a részese...

A bourbon kóstolása felettébb hasonló a boréhoz, vagy bármi ezekhez fogható italéhoz. Először látvány, aztán illat, majd íz, végül utóíz. Ki gondolta volna?! Nos kapásból Fred sem gondolta, mivel a Főiskola elvégzése után került a céghez, hogy aztán éjszakánként dolgozzon ott eleinte, hogy megtanulja az összes munkafolyamatot. Az első napján az apja leültette, hogy megtanítja bourbont inni. Erre ő értetlenkedett, mivel 8 évnyi főiskolára járás során ahányszor kiderült, hogy ki is ő, mindig kapott valamilyen meghívást valamilyen buliba, így ivott ő már nem kevés bourbont! Tegye fel a kezét, akinek nem ismerős hasonló történet az egyetemi éveiből! :)

Az tanulmányokhoz hozzátartozik, hogy megjegyezte, a család egyértelmű javuló tendenciát mutat, apja még nem járt főiskolára, ezért küldte őt oda, mielőtt beállt a céghez. Neki ezt sikerült is teljesítenie 8 év alatt, a fia viszont egy hónap múlva felülmúlja az ő teljesítményét, mert 6 év alatt fog végezni.

Nos visszatérve a kóstoláshoz, a szakszerű kóstolás az apai útmutatások alapján a szín vizsgálatával kezdődik. A borostyános, sötétebb érettebb, erőteljesebb italt sejtett, a világos, aranysárgásabb lágyabb, könnyedebb verziót.

Ne csak igyunk, lássunk is, mint ahogy azt a blog főgondolata is hirdeti!

A látványt követve jöhet a szaglásunk bevetése. Ezen a ponton számomra újdonságot mondott Fred. Biztos van olyan kedves olvasó, aki az alábbiakat tudta és alkalmazta is, de én eddig nem találkoztam ezzel. A lényeg, hogy illatok vizsgálata során kicsit hagyjuk nyitva a szánkat! Ha csukott szájjal szagolunk (a finnyásabbak kedvéért illatolunk), akkor az alkohol fog dominálni, míg nyitott szájjal az alkohol jelentős része távozik is, így tényleg az ital illatát érezzük. Próbálja ki mindenki!

Fontos a kicsit nyitott száj az illat tanulmányozásához!

A szájban megforgatva, megrágva kóstoljunk!

Ami a Fred által mutatott kóstolás különlegessége, az az úgynevezett Kentucky rágás, ami jelzőt Fred apja (szintén Fred, csak ő a második volt, bourbon világába kalauzoló Fredünk a harmadik), kapcsán talált ki egy újságíró és ez az elnevezés meg is ragadt a folyamat jellemzésében a mai napig. A lényeg, hogy a bourbont forgassuk meg a szánkban úgy, hogy az átjárja az egészet, majd enyhe "nyelvcsettintések" kíséretében kísérjük át az italt az utóízt élvező fázisba.

Fred a kóstolás során hangsúlyozta, hogy a bourbon fogyasztásának nincsenek írott, vagy íratlan szabályai, nyugodtan ihatjuk vízzel, szódával, jéggel, gyümölcslével, koktélban, egy fontos dolog van csak, mégpedig, hogy az ő bourbonjét igyuk!

A hallgatóságból érkező kérdésre, nevezetesen, hogy mi a különbség a whisky és a whiskey közt, a legkézenfekvőbb választ adta. "Régen a nyomdaköltségeket a karakterek határozták meg, így mivel a skótoknak bár mély a zsebük, a karjuk rövid..." Ezek után megjegyezte, hogy a bourbon azért rá is hat. (Ekkor tartottunk az ötödik kóstolt nedűnél...)

Rákendroll!

A kutatás-fejlesztésről is mesélt. Ő fókuszcsoporttal dolgozik, mivel van sok zenész barátja, illetve egy country bandát és Kid Rockot is szponzorálják, így ők alkotják a tesztalanyokat. Elmesélte, hogy amikor Kid Rock gyárlátogatáson járt, bementek az irodájába és az asztalán volt egy címke nélküli üveg, amit ő azonnal kiszúrt és rákérdezett, hogy mi az. Na az a Devil's Cut korai példánya volt, amire ő csak annyit kérdezett, hogy megkóstolhatja-e. Természetesen igen volt a válasz, de mire Fred poharat hozott volna, Kid Rock már rá is húzott az üvegre, ami aztán el is fogyott. Hasonló fogadtatása volt az italnak a már említett country banda esetében is, amikor Fred egy koncert után a turné buszon tűnt fel egy üveggel.

Érződik hogy ez nem munka, nem hivatás, ez szerelem!

 

Saját élmények

A kóstolósor:

Honey - túlzó édesség, gejl, de aki szereti az édes borokat, az ezt is szeretni fogja.

Red Stag - bár whiskyre csak nyomokban emlékeztet, felettébb kellemes, üde ital, nem olyan túlzóan édes, mint a Honey, koktél alapjaként kifejezetten kellemes lehet.

White Label - AZ alapértelmezett bourbon napjainkban. A klasszikus skotch verzióknál lágyabb, szolidabb, mégis szofisztikált.

Black Label - a plusz két év a fehérhez képest egyértelmű, erőteljesebb, karakteresebb. Valahol félúton a bourbon és a skotch közt, egyértelmű fássága ellenére kellemes vanília aromával.

Devil's Cut - egyértelműen az "odabasz!" kategória! A 6 éves alapanyaggal elegyített koncentrátum, ahogy az előző bejegyzésben is írtam, 19-re lapot húz és nyer! Egyértelmű és határozott karaktere ellenére sem válik tolakodóvá, nagyon kiegyensúlyozott és fajsúlyos.

A programban foglalt kóstoláson túl lehetőség volt még Jim Beam alapú koktélok kóstolására, valamint két Jim Beam változat vizsgálatára, amit természetesen nem hagyhattam ki:

Rye - kukorica helyett rozs az alapja, így nem is bourbon. Számomra semmi különlegeset nem hordozott, a klasszikus fehérnél én jellegtelenebbnek ítéltem.

Choice - szintén nem bourbon a faszénen szűrésnek köszönhetően, viszont az 5 év érlelésével tekintélyt parancsoló, hihetetlen egységes íz- és illatvilág. A klasszikus bourbonök jellegzetességei a szűrésnek köszönhető sima puhasággal. A fanyar fásság finom kiegyensúlyozottság mellett, kellemes simasággal társulnak.

Az ítéleteimhez fontos hozzátennem, hogy nem vagyok szakavatott whisky / whiskey szakértő, valamint nem fukarkodtak a szervezők a mennyiséggel, így könnyen lehet, hogy a fenti sorrendben, az idő előrehaladtával csökkent az objektivitásom...

Összességében elmondhatom, hogy bár nem voltam eddig különösebben bourbon fogyasztó, a tegnapi élmények, mind az italokat, mind az embert tekintve, az emlékek felidézése során egyre súlyosbodó késztetést érzek, hogy igyak egy Jim Beam Coice-t, mivel egy kedves és közvetlen ember családi hagyományainak köszönhető kellemes itallal ismerkedtem közelebbről tegnap.

 

Egy kis Fred Noe 

 

 

Na meg egy relikvia:

 

 

Az első és egyben szakmaibb rész ITT olvasható!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.